Navigáció: Kezdőlap / Egyéb / Az állam visszavett több mint 9300 hektárnyi erdőt gróf Bánffy Dániel örököseitől

Az állam visszavett több mint 9300 hektárnyi erdőt gróf Bánffy Dániel örököseitől

Visszakerült a román állam tulajdonába több mint 9300 hektárnyi erdő Ratosnya, Gödemesterháza és Palotailva környékén, amelyeket 2007-ben visszaszolgáltattak gróf Bánffy Dániel örököseinek. A Giurgiu megyei törvényszék által hozott döntés jogerős, írja az Agerpres hírügynökség. A 9323 hektárnyi erdő visszaszolgáltatására vonatkozó 2007-es döntést 2014-ben óvták meg Vasile-Liviu Oprea volt Maros megyei prefektus kezdeményezésére, a Szekuritáté Levéltárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) által kibocsátott dokumentumra hivatkozva. Ebben a dokumentumban az áll ugyanis, hogy Bánffy Dániel vagyonát nem a kommunista rezsim kobozta el jogtalanul, hanem egy bírói döntés eredménye, amelyben emberiesség elleni, 1940 és 1944 között elkövetett bűncselekmények miatt ítélték el a grófot. A Giurgiu megyei törvényszék alaptalannak minősítette és elutasította Bánffy Dániel örökösei (Bethlen Anna, Bethlen Zsuzsanna és Szentkuti Éva) fellebbezését, amelyet a visszaszolgáltatási határozatot megsemmisítő bírói döntés ellen nyújtottak be. A CNSAS dokumentuma szerint Bánffy Dániel magatartása a Horthy-korszak idején „szembetűnően ellenkezett Románia érdekeivel és az erdélyi román lakosság érdekeivel”, és „ezen magatartással szembefordulva, a román állam elvette Bánffy Dániel vagyonát.” (agerpres) – a Transindex.ro portálról

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Szólj hozzá

E-mail címed nem közöljük nyilvánosan.A kötelező mezőket * jelöli *

*

Az oldal tetejére