Ma van vízkereszt, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe

Ma van vízkereszt, vagyis Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A katolikus egyházban vízkereszt parancsolt ünnep, vagyis a híveknek kötelező szentmisén részt venniük – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata az MTI-vel. Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának, Jézus születésének és keresztségének, valamint a kánai menyegzőnek az ünnepeként – írta az MKPK. Később az ünnep elsődleges témája a keleti egyházban Jézus keresztsége, Nyugaton a háromkirályok látogatása lett. Máté evangéliuma szerint a háromkirályok a betlehemi csillagot követve mentek Keletről Júdeába, hogy az újszülött Jézusnak hódoljanak: aranyat ajándékoztak a Királynak, tömjént az Istennek és mirhát az embernek. Az evangélium mágusnak nevezi őket, de nevüket nem említi. A hagyomány szerint hárman voltak, a 8. században élt Beda Venerabilis nevüket is említi: Caspar, Melchior, Balthasar – azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár. A vízkereszt második evangéliumi története szerint Jézust a Jordán folyóban megkeresztelte Keresztelő Szent János, és ekkor a Szentlélek galamb képében alászállt rá. Jézus ettől kezdve tanított – olvasható a közleményben. Az ünnep harmadik evangéliumi története Jézus első csodatétele. Jézus a kánai menyegzőn édesanyja kérésére borrá változtatta a vizet, és ezzel kinyilvánította isteni erejét. A római egyház szertartásai szerint ezen a napon vizet és tömjént szentelnek. A víz megszentelésének, azaz megkeresztelésének szertartásából ered a magyar vízkereszt elnevezés is – írták. Hozzátették: vízkeresztkor kezdődik a házszentelések időszaka. E szertartás során a pap szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat, valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás ilyenkor az ajtófélfára felírni az évszámot és – a népi értelmezés szerint – a napkeleti bölcsek nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit, vagyis idén a 20 + G (vagy C – a szerk.) + M + B + 19 feliratot. Más értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula Christus mansionem benedicat („Krisztus áldja meg e házat”) kezdőbetűi. (MTI)

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …