Az RMDSZ is leszavazta a gyermeknevelési pótlék összegének növelését

A nevetségesen alacsony, mindössze 84 lejes (18 euró) összeg növelésére még tavaly nyújtott be törvénymódosító javaslatot két PNL képviselő.

A szenátus még hétfőn szavazott a kérdésről, és 58 nem szavazattal 36 igen ellenében leszavazta a módosítást. Az RMDSZ hat szenátora nemmel szavazott, hárman nem voltak jelen.

A  módosító javaslat most a képviselőház elé kerül, ahol  az erőviszonyokra való tekintettel várhatóan ugyanaz az eredmény születik majd. Az RMDSZ szenátorai jó szövetségesként a PSD-hez igazították szavazataikat, a gyerekeket nevelő magyar családok érdeke úgy látszik nem nyomott ennyit a latban.

Érdemes név szerint is felsorolni, hogy „érdekképviseletünk” szenátori széket jó pénzért melegítő mely tagjai szavazták le a kezdeményezést: Derzsi Ákos ( a szenátus munka, családügyi és szociális hálóért felelős (!) bizottságának tagja), Fejér László Ödön, Császár Károly Zsolt, Antal István Lóránt, László Attila, Novák Csaba Zoltán.  Ők gondolták úgy, hogy 84 lejes állami támogatás bőven elég egy gyereknek havonta … – írja az itthon.ma

 

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …

One comment

  1. Váradi Izabella

    Elég sajnos ha ök ugy gondolják,hogy böven elegendö az a 84lej,sajnos.
    Ezért kár menjünk szavazni,igen mert egy szenátusi fizetést nem lehet egy egyszerü munkás ember fizetésével összehasonlítani.Olyan szenátor nevét is olvastam akik nemmel szavaztak,akit ismerünk mi Gyulakutiak,hiszen ö is idevalosi,szánalmas .Ahogy tatja a közmondás Kutya az cserélödik,de a lánc az megmarad.Igenis kérjük ,mert 84 lejböl nem lehet egy gyereknek még a havi tízoraiát sem megoldani,számolják ök is ki a szenátorok ,mert nekik is van iskolás-ovodás gyerekük.