Szászrégen.ro hírek és információk a városból
Related Articles
– Interjú Bozsoky-Soós Zoltán testnevelés tanárral –
Bozsoky-Soós Zoltán szászrégeni nyugalmazott tanárt sporttanári-edzői pályájának tapasztalatairól, cserkészmozgalmi, egyházi és hazafias tevékenységeiről kérdeztük.
– Ön 46 éve sporttanár. Mit tapasztalt, milyen a testnevelés mint tantárgy megítélése napjainkban?
– Mozgás nélkül nincs élet! De van elsatnyulás, betegség. Ez egy örök igazság! Ennek tudatában kell megküzdenünk minden nap az okostelefonok, számítógépek rabjaival. Érdekes, hogy mindenki belátja mindezt, mégis vannak szülők, akik felmentetik a gyermekeiket. Az én pedagógusi életfilozófiám az, hogy ,,légy jelen, légy ott a testnevelés órán, mozogj a magad tehetsége szerint, mi majd segítünk neked, ha valami nem megy, ne szégyelld magad, hiszen a zenében sem mindenki Mozart!”
A profi sport már az óvodában elkezdődik
– Mit tanácsol azoknak a gyermekeknek (és szüleiknek), akik sportkarrierről álmodoznak?
– A médiában annyira ajnározott szuperszár sportolók példát szolgáltatnak a gyermekeknek. Ma már a ,,grundon” úgy beszélnek a ,,jövő nagy focistái,” hogy eurómilliókért játszanának például egy hazai ifibajnokságban. Na itt elkelne egy kis felvilágosítás! Távol áll tőlem, hogy ellenezzem a profi szinten való sportolást. Sőt, jelzem, mint minden jól elvégzett munkának, meg kell adni a megfelelő anyagi elismerést. Addig azonban csak áldozatos, türelmes, sok-sok lemondásos, gyermekkor nélküli, munkával lehet eljutni! Ezt fontolja meg jól a szülő, mert a gyermek még nem tud dönteni. A mai profi sport már az óvodában elkezdődik!
– Ön az erdélyi magyar cserkészmozgalom lelkes támogatója. Hogyan került kapcsolatba a cserkészettel, és mi vonzotta ehhez a tevékenységhez?
– Életem egyik meghatározó pillanata volt, amikor a rendszerváltás első esztendejében kapcsolatba kerültem a cserkészmozgalommal. Gyülekezetünk lelkipásztora szorgalmazására, 1990 augusztusában, Magyarországon, Szigethalmon részt vettem egy felkészítő táborban. Nagy volt a lelkesedésem, hiszen mindazt, amit lélekből vallottam, az most megvalósulni látszott. Úgy is volt! Ezt követte aztán a többi kiképzőtábor. Hogy mi vonzott a cserkészethez? A teljes életfelfogásom! Gyerekkoromban, apai nagyapám jóvoltából, sokat kirándultam, sok időt töltöttem a természetben. Vadász ember volt a nagyapa. Olyan dolgokra tanított meg, amelyeket az életben szinte mindenkinek meg kell tanulni. Élet a természetben, becsülni, tisztelni Isten hatalmas teremtését, a természetet, a csodálatos világot. Nem félni tőle, hanem benne, vele élni, kímélni, szeretni, óvni az állatokat, a növényeket, a folyót, az erdőt, a havas telet, a tavaszi kikeletet. A lényeg, amit a cserkészet jelent számomra: keresztény ifjúsági mozgalom, életérzés, életfelfogás!
Csak a szilárd hit menthet meg!
– Ön aktív szerepet vállal a református egyházban. Hogyan látja a református egyház jövőjét? Mik a legnagyobb gondok, és hogyan lehetne ezeken segíteni?
– A 1980-as években Demeter József, gyülekezetünk lelkipásztora az egyház szolgálatára hívta fel a figyelmemet. Mai napig hálás vagyok, mert olyan úton indulhattam el, ahol a szolgálat lehetősége nyílt meg számomra. 1990-ben lettem a szászrégeni gyülekezet presbitere. Nehéz időket éltünk, különösen a fekete márciusi események után. Testvéröcsém kényszerű külföldre való távozása után sokszor fontolgattam a távozást. Végül maradtam, maradtunk, és próbálunk hűen szolgálni egyházunkban. Ugyanebben az évben az újraalakuló Görgényi Egyházmegye tanácsába választottak. Így hát szinte harminc esztendeje szolgálom az egyházmegyét is. 2000-ben választottak az egyházmegye gondnokává, majd 2012-ben főgondnokká. Egyben a szászrégeni gyülekezet főgondnoka is vagyok. Talán már közhelynek hangzik, amikor kijelentjük, hogy állandó lélekszámfogyásban vagyunk. Sajnos ez a nagy szomorúságunk. Egyházmegyei szinten is, minden évben szinte egy kis gyülekezetnyi lelket veszítünk el. Az esperesi vizitációk alkalmával, amikor a gyülekezeteink életébe tekintünk bele, ott, a helyszínen, élőben, velük beszélgetve, igen sok tapasztalatot szerzünk, az állandó anyagi nehézségekről, családok gondjairól, és ezt próbáljuk orvosolni, ahol lehet, segíteni, buzdítani, támogatni. Aztán gondoljunk bele a mindennapjainkba, akár a pillanatnyi, vagy közelmúltban történtekre, a magyar egyházaink elleni súlyos támadásokra, a vagyonunk elleni mindennapos acsarkodásokra. Nehéz már azt is megtartani, amit visszakaptunk. Igen, ilyen helyzetben kell bátorítanunk, támogatnunk fogyatkozó, gyámolítatlan gyülekezeteinket. A jövő, emberi mércével, semmi jót nem mutat, ezért csak a szilárd hit menthet meg.
Tisztelet, amivel elődeimnek tartozom!
– Ön tagja a Történelmi Vitézi Rendnek. Idén áprilisban a Bronz Nemzet Védelmi Kereszt Vitézi Ékítményekkel kitüntetést vehette át. Miért kapta és mit jelent ez önnek?
– A Történelmi Vitézi Rend tagja 2005-től vagyok, akkor tettem fogadalmi esküt Marosvásárhelyen, a Vártemplomban. Mai napig él bennem az a pillanat. Amikor azt a szót leírom, hogy hűség, bizony megremeg a szívem. Felteszem a kérdést, hogy valóban híven szolgálom nemzetemet, hazámat? Furcsa kettős érzés, a nemzetem és hazám szolgálata. A Vitézi Rend Szászrégeni Székének tagjaként az elmúlt 14 esztendőben minden olyan rendezvényen részt vettem, amelyet a népünk, nemzetünk, jeles ünnepei alkalmával tartottak. Támogattam és támogatok lélekben és tőlem telhetőleg anyagilag is minden olyan tevékenységet, amely a népünk, nemzetünk magmaradását szolgálja, nemzeti hőseink emlékezetét, ifjúságunk nevelését, kultúránk, édes anyanyelvünk megmaradását. A Történelmi Vitézi Rend számomra mindenek előtt a tiszteletet jelenti, amivel elődeimnek tartozom. Így apai nagyapámnak, aki 1917-ben Galíciában súlyos sebesülést szenvedett, de Istennek hála túlélte és a szomorú sors által a második világégést is át kellet vészelnie. Édesapámnak, aki átélte a tordai ütközet szörnyűségeit, majd Budapest ostromát, ráadásul az orosz fogságot és minden megaláztatást az utána következő kommunista években. Ezen felül jelenti az alázatot, a békés szellemet a körülöttem élőkkel és az Istennek hálaadást, amivel mindnyájan tartozunk. Egyben azt jelenti, ami az életemet meghatározza: keresztény polgári öntudat, magyar önazonosság! Erre neveltem diákjaimat, ezért dolgoztam és Isten kegyelméből még dolgozhatok. Talán így fogalmazhatnám meg azt is, hogy miért kaptam a kitüntetésemet. Tettem, amit tehettem. Semmit, ami látványos, de hosszú évek során, gyermekek között, velük együtt, éltük és éljük erdélyi magyar életünket, Istenben bízva, nemzetünk megmaradásáért munkálkodva.
Kérdezett: Nemes Gyula
Központ.ro
Névjegy: Bozsoky Zoltán 1949. szeptember 20-án született Marosvásárhelyen. 1967-ben érettségizett a Bolyai Farkas Középiskolában, majd a bukaresti Testnevelési Főiskola diákja lett, amelynek sikeres elvégzése után Szászrégenbe kapott kihelyezést – az akkori nevén – 2-es Számú Általános Műveltségi Líceumba. Itt később mint sporttanár-edző (labdarúgás) tevékenykedett. Innen az ugyancsak szászrégeni 1-es számú Petru Maior Líceumhoz nevezték ki 1988-ban, onnan is jött nyugdíjba. Bozsoky-Soós Zoltán (házasságkötés után felvette a felesége családnevét is) 2000-től a Görgényi Református Egyházmegye gondnoka, 2012-től főgondnoka, 2005-től a Történelmi Vitézi Rend tagja.
