Navigáció: Kezdőlap / Városi hírek / Sok a terv, kevés a pénz. Emberközeli adminisztráció

Sok a terv, kevés a pénz. Emberközeli adminisztráció

Október 26-án az Eugen Nicoară művelődési otthonban Mara Togănel prefektus és Péter Ferenc, a megyei tanács elnökének jelenlétében a szászrégeni helyi tanács 19 képviselője és Márk Endre, a szeptember 27-i önkormányzati választásokon mandátumot nyert polgármester letette a hivatali esküt. A városvezető a hivatalos beiktatást követően egyebek mellett azt nyilatkozta, hogy élhetőbb Szászrégent szeretne, felrázná a Csipkerózsika-álmát alvó várost. Terveiről, elképzeléseiről és első intézkedéseiről kérdeztük a korábbi alpolgármestert.

– A helyhatósági választások előtt többször beszéltünk Márk Endre alpolgármesterrel terveiről, elképzeléseiről, amelyek korszerű városképet vetítettek elénk. Nyilván alpolgármesterként korlátozott hatáskörrel rendelkezett, így a választásokat követően most már arról beszélhet, hogy városvezetőként hogyan folytatja közigazgatási munkáját.

– Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy alpolgármesterként könnyebben léphettem felfelé a közigazgatási ranglétrán, hiszen alaposan megismertem a város minden gondját-baját. A kezdeményezés, a döntés joga Maria Precup korábbi polgármester kezében volt, akivel az utóbbi időben nem ápoltunk túlságosan jó viszonyt, hiszen elég diktatórikusan irányította a várost.

A szászrégeniek a változás mellett döntöttek, így elsősorban azon leszünk, hogy megvalósítsuk az emberközelibb adminisztrációt, ami a lakosok és a polgármesteri hivatal közötti közvetlen kapcsolat kiépítését jelenti. Megalakult a kabinetem, amelynek tagja Gáll Előd személyes tanácsadóm és Gráma Imola sajtószóvivő, akik elsősorban azon lesznek, hogy az emberekkel való kapcsolat minél közvetlenebb legyen. A polgármesteri hivatal korábban elindított egy Régen City applikációt. A felületet egy szebeni cégtől béreljük, de nem igazán működtetjük. Ám rövid időn belül ennek a segítségével bárki bármilyen gonddal hozzánk fordulhat, igyekszünk a legrövidebb időn belül válaszolni a jelzésekre. A rendszer lehetővé teszi, hogy – színkód segítségével – kövessem a probléma megoldását. Így, ha látom, hogy a polgármesteri hivatal szakirodájához irányított kérdésre még nem adtak választ az illetékesek, személyesen is közbenjárhatok az ügyben. Természetesen nem ígérhetjük, hogy mindent megoldunk, de igyekszünk rövid idő alatt válaszolni rá. A tapasztalat azt mutatja, ha a lakosokat megfelelően, időben, pontosan és őszintén tájékoztatjuk, úgy érzik, hogy valóban törődünk velük. Eddig több mint 3000-en töltötték le a Régen City applikációt, és számuk egyre nő, így látom, érdekli őket a város sorsa. Az applikáció mellett az említett személyek kezelik majd a város honlapját, valamint a Facebook-oldalamat, ahol naprakész információkat osztanak meg az érdeklődőkkel.

– Bár a város alig 20%-a magyar, ismét sikerült az RMDSZ-t képviselő polgármestert állítani a város élére (mint ismeretes, korábban Nagy András is betöltötte ezt a funkciót), és a tanácsban is meglehet a többség. Ez is sokat számít, hiszen a döntéshozó szerv a tanács.

– Valóban nagy eredmény, és ezt nemcsak a magyar, hanem a román lakosoknak is köszönhetem, hiszen többen támogattak. Korábban is bizonyítottuk, hogy megfelelően tudjuk vezetni a várost, és remélem, ezúttal sem okozunk csalódást. Az új tanácsba 8 RMDSZ-es, 8 nemzeti liberális párti, 3 PSD–ALDE koalíciót képviselő került be. Az egyeztetések alapján két szakbizottságot az RMDSZ, egyet-egyet a liberális, illetve a szociáldemokrata párt képviselője vezet. Még nem tárgyaltunk az alpolgármester kinevezéséről. Öt héttel a helyhatósági választások után keresett meg a liberális párt városi szervezetének elnöke. Sajnos a kampány alatt a liberálisok aljas módon támadtak, rágalmaztak, övön aluli ütéseket mértek rám, úgy, hogy semmi alapja nem volt az ellenem felhozott érveknek, így nem szívesen működnék együtt velük. Valószínű, hogy a PSD-vel kötünk egyezséget. Ennek az első feltétele az volt, hogy a korábbi polgármester, Maria Precup mondjon le a városi szervezet elnökségéről. Ez megtörtént. Természetesen a megyei elnökök is meg kell egyezzenek. A törvény nem szab határidőt az alpolgármester kinevezésére. Számításom szerint a három PSD-s tanácsossal meglesz a fele plusz egy arány, így politikailag közösen vezethető lesz majd a város. De, hangsúlyozom, a tárgyalásokat még nem zártuk le.

– A politikai akarat mellett szükség van pénzre is…

– Sajnos, kiürült a kasszánk. Az utóbbi hónapokban a tanács RMDSZ-frakciója is többször óvatosságra intette a korábbi polgármestert, aki szerintünk túlköltekezett. Ez most kiderült. Első lépésként a kabinetem munkatársaként felkértem Suciu Călin pénzügyi szakembert, hogy alaposan elemezze a város pénzügyi helyzetét. Ezentúl mindenféle pénzügyi mozgás az ő „szűrőjén” megy keresztül. Még nem döntöttem arról, hogy személyes tanácsadóként vagy citymenedzserként dolgozik majd, de azt szeretném, ha a városi főépítésszel együtt közösen döntenénk. Egyelőre megvizsgáltuk a korábban kiadott számlákat. Lesz, amit zárolunk, amelyek úgy tűnnek, hogy nem fedik a valós értékeket. Sajnos annyira üres a kassza, hogy az alkalmazottak decemberi fizetése is kockán forog. Az előző évek tapasztalata szerint mintegy 70 millió saját bevételre számíthatunk, ehhez hozzájönnek a különböző pályázatok által behozott összegek, ami tavaly 130 millió lejt tett ki. 28 millió lej az alkalmazottak fizetésalapja, ami sok. Az elkövetkezendőkben azt is megvizsgáljuk, hogy ki hogyan teljesít, és ennek függvényében kilátásba helyezzük a szerkezeti átalakítást.

– A nagyobb horderejű tervek között érdemes visszatérnünk a terelőútéra, hiszen ez több évtizede a „levegőben lóg”. November 10-én Péter Ferenc, a megyei tanács elnöke Bukarestben járt, a szállításügyi minisztériumban, ahol a marosvásárhelyi mellett szó esett a szászrégeni körgyűrűről is. Ez azt jelenti, hogy végre esély lesz arra, hogy hozzáfogjanak a munkához?

– Úgy tűnik, lassan közelebb kerülünk hozzá. Mara Togănel prefektus a szállításügyi minisztérium képviselőivel is járt nálunk ez ügyben. Két tárgyalás is volt az országútügyi igazgatóság szakértőivel. A három tervezett nyomvonal közül kiválasztottuk a véglegest. Azt is tudjuk, hogy az országos mesterterv része a szászrégeni körgyűrű is, amely mintegy 38 millió euróba kerülhet. Most következne a műszaki terv kidolgozása, majd a versenytárgyalás meghirdetése a kivitelező kiválasztására. Költséges útról van szó, mert nyolc viaduktot kell építeni, ugyanis az út áthalad a vasút, több utca, a Görgény-patak és kétszer a Maros felett. Örülnék, ha a mandátumom alatt elkezdenék a munkát.

– Az eskütételkor azt mondta, hogy élhetőbb Szászrégent szeretne. Ez mit jelent?

– Az infrastrukturális beruházások mellett olyan terek, parkok, zöldövezetek kiépítését, ahol a régeniek jól érzik magukat, szívesen töltik szabadidejüket. Folytatni szeretnénk a Kerekerdőben elkezdett és félbemaradt szabadidőpark kialakítását. Átépítjük az Avântul stadion melletti Ifjúsági parkot, ahol helye lesz a Kohl István-múzeumnak. A Pista bácsi által készített preparátumokat évek óta nem megfelelő helyen tárolják. Ezeket állítanánk ki, és turisztikai látványosságként nem csak a helyiek, hanem az idelátogatók figyelmébe is ajánljuk. Erre is pályáztunk. Nemsokára jóváhagyják az általános városrendezési tervet (PUG), amelynek alapján dolgozhatunk. Átalakítjuk a központi (Petru Maior tér) parkot is, amelyet szovjet mintára az 1960-as években alakítottak ki. Itt föld alatti parkolót is létesítünk. Szeretnénk visszaadni a főtér régi arculatát a régi szász házak homlokzatának felújításával. Úgy tűnik, lehetőség lesz a műemlék és műemlék jellegű épületek homlokzatát önkormányzati forrásból felújítani, a tulajdonosokkal közösen szeretnénk egy programot elindítani. Egyébként a törvény azt is előírja, hogy akár 500%-os adót róhatunk ki azokra, akik elhanyagolják az óvárosban levő műemlék épületek felújítását, de a megszorításokat megelőzően keresni fogjuk az együttműködési lehetőséget, hiszen nem utolsósorban ezzel a város turisztikai vonzerejét is növelhetjük. S ha már itt tartunk, azt is elmondom, hogy felpörgetjük a város központjában levő turisztikai információs központ működését is, mert eddig „láthatatlan” volt. Szeretnénk együttműködni a Visit Maros Egyesülettel, hogy közösen reklámozzuk Szászrégen és környéke (Görgény völgye, Kelemen-, Görgényi-havasok, Felső-Maros mente) turisztikai értékeit, hiszen Szászrégen a kistérség központja, kapuja. De természetesen vállalkozófejlesztési programunk is van, amivel újabb befektetőket vonzunk a városba, hogy tovább erősítsük a város szerepét a megye és a kistérség fejlődésében.
Vajda György
Népújság

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Szólj hozzá

E-mail címed nem közöljük nyilvánosan.A kötelező mezőket * jelöli *

*

Az oldal tetejére