Navigáció: Kezdőlap / Szórakozás / Diákszínjátszók sikerei járványidőben

Diákszínjátszók sikerei járványidőben

A szászrégen Eugen Nicoară Művelődési Házban több mint két évtizede működik a Csim-Bumm diákszínjátszó csoport. A vírusjárvány miatt tavalytól felfüggesztették a próbákat és a már megszokottá vált művelődési rendezvényeket, úgymint a Hagyományőrző Rügyecskék népdalvetélkedőt, a Gézengúzok diákszínpad-fesztivált, és nem hívhattak vendégelőadókat sem. Jelenleg a művelődési házban oltóközpont működik, így egyelőre nem tudni, mikor lehet majd rendeltetésszerűen használni az épületet.

Fábián András, a művelődési ház referense elmondta, hogy mindezek ellenére az online térbe szorítkozva próbálták életben tartani a művelődést. Így ünnepelték meg március 15-ét, volt folk-, népdal- és komolyzenei előadás a szászrégeni művészeti iskola tanárainak és diákjainak a bevonásával. A Csim-Bumm gyermekszínjátszó csoport tevékenysége is szünetel ugyan, de az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének a március 10-re, a székely szabadság napjára meghirdetett szavalóversenyén a csoport három tagja, Mester Balázs, Csuka Róbert és Mester Zsolt kiválóan szerepelt. Mindhárom szászrégeni kisdiák dobogós lett: Csuka Róbert III. (Szélyes Sándor: Székely karácsony), Mester Balázs a II. (Petőfi Sándor: A székelyekhez) helyezést érte el, míg Mester Zsolt a verseny fődíját nyerte el Szilágyi Béla Székely Miatyánk című versével. Nem sokkal ezután Mester Zsolt részt vett Csíkszeredában a magyar költészet napja alkalmából szervezett szavalóversenyen is, ahol harmadik lett, ugyanakkor a nagygalambfalvi általános iskola által szervezett XIX. Fától fáig, verstől versig című Kányádi Sándor versmondó vetélkedőn szintén mindhárman díjazottak lettek. Az online térben rendezett vetélkedőn tizennégy hazai és két magyarországi megyéből – a felkészítő osztályoktól VIII. osztályig – összesen 418 kisdiák vett részt. Mester Balázs (IV. osztályos) III. díjat (A halak bosszúja című verset adta elő), Csuka Róbert (V. oszt.) I. díjat (Hallgat az erdő), Mester Zsolt (VI. oszt.) II. díjat (Nyergestető) nyert. A Kányádi vetélkedőn a csim-bummosok a szászrégeni Alexandru Ceuşianu Általános Iskolát, illetve osztályukat is képviselték.

A három csim-bummos fiú bejutott a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete által szervezett VI. Nemzeti VERSeny második szakaszába, a középdöntőbe. Az idei megmérettetésre 176 versmondó nevezett be, közülük 85-en jutottak tovább.

Vajda György
Népújság

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére