Az újesztendőben is több jeles Maros megyei kötődésű személyiségről emlékezhetünk meg születésének vagy halálának kerek évfordulóján. Mai lapszámunkban olyan személyek névsorát állítottuk össze, akiknek 2016-ban van születésük vagy elhalálozásuk 200, 150, 100 vagy 50. évfordulója. A névsor a teljesség igénye nélkül készült, hiszen többek neve kimaradt a felsorolásból. (Pl. Nyerges Gábor tisztiorvos, Nyárády Erasmus Gyula botanikus, Lázár Dénes honvédezredes, Szilágyi …
Read More »Menteni az erdőt
Kihirdette Klaus Johannis azt a törvényt, mely nemzetbiztonsági kockázatnak minősíti az egy hektárt meghaladó törvénytelen erdőirtást. Az államfő szombaton írta alá az ötven liberális honatya által kezdeményezett jogszabályt, amelyet a szenátus még decemberben elfogadott. Noha ez mindenképpen jelentős fordulat az erdők megőrzéséért vívott küzdelemben, egyelőre nem kapott túl nagy figyelmet, a hírportálok pár soros anyagot közöltek a témáról, a zöld …
Read More »Nem tiltható be a székely szabadság-napi megmozdulás
A Maros megyei törvényszék hétfőn közzétett ítélete értelmében a vásárhelyi önkormányzat és Dorin Florea polgármester nem tilthatja be a március 10-i Székely Szabadság Napjára tervezett tiltakozással egybekötött menetelést. A szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs a jogállamiság jelét véli felfedezni az ítéletben. Miután a tavaly kénytelen volt lemondani a Székely Szabadság Napjára meghirdetett menetelésről, a Székely Nemzeti Tanács …
Read More »Házkutatás után őrizetbe vétel
Három helyen tartottak házkutatást kedden Szászrégenben. A rendőrségnek alapos gyanúja volt, hogy az ottlakók részt vettek egy helybéli kereskedelmi társaságot érintő betörésben. A rendőrség adataiból kiderül, december 28-án éjszaka arról értesítették a hatóságokat, hogy ismeretlen személyek behatoltak egy vállalkozás telephelyére, ahonnan játékokat loptak el, mintegy 2200 lej értékben. A keddi házkutatások során, amelyeket a három – 17, 26 és 29 …
Read More »Ingatlan-visszaszolgáltatások – Százmilliókat bukott az állam
Akár az egymilliárd eurót is elérheti a román államot ért kár a törvénytelenül visszaszolgáltatott ingatlanok miatt. Az Adevărul hírportál összeállítása szerint eddig nagyjából hétszázmillió euróra rúg az érték a már folyamatban lévő bűnvádi eljárásokat alapul véve, de lehetséges, hogy hamarosan újabb törvénytelen eseteket azonosítanak. Jelenleg négy nagy dosszié ismert, a vádlottak között pedig több közméltóság is szerepel. A portál szerint …
Read More »Brusli, Rendőrség, Miniszter, Halott – nem lankad a romániai rómák névadási kedve
Statisztikák szerint Romániában néhány tízezerre tehető azoknak a száma, akiknek szülei igen furcsa keresztnevet választottak számukra. Vannak, akiket kalandfilmek hőseiről neveztek el, akadnak, akiknek keresztneve népszerű filmszínészekével azonos, és az sem ritka eset, hogy többen állami intézmények neveit viselik. A bizarr, sokszor nevetséges keresztnevekről egy román szerzőpár kötetnyit állított össze. Ebből például kiderül, hogy Romániában legalább 22 olyan személy él, …
Read More »Boldog és sikerekben gazdag Újévet kívánunk mindenkinek.
Wass Albert ÚJÉV Két gyerekszem kerekre nyitva kitekintett egy reggelen: káprázva hívta kint az Újév: „gyere velem ma gyermekem.” A vágy fogott. Kis bunda, sapka, ajtó kinyílt: röpült a szán, tündérországba vitt az Újév egy csillagszóró délután. Hanem azóta mintha mindent rossz szellem varázsa verne: a tündérálmok megfakultak, szegény Újév is vénül egyre. Ma is eljött. Jaj, nagyon vén lett …
Read More »Visszatérhet hivatalába Szászrégen polgármestere
A Maros megyei törvényszék szerdán visszavonta a Maria Precup szászrégeni polgármester elleni bírósági felügyeletet, így a városvezető beléphet a polgármesteri hivatalba, és elláthatja városvezetői feladatát – tudta meg a Maria Precup védőügyvédjétől a Zi de zi portál. Mint korábban beszámoltunk az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) felterjesztése nyomán december 16-án Szászrégen polgármestere, Maria Precup ellen a bírósági felügyeletet rendeltek el, és …
Read More »Új alpolgármester vezeti Szászrégent
Rendkívüli ülésen szavazták meg Ovidiu Marian PSD-s önkormányzati képviselőt Szászrégen alpolgármesterének, aki így ideiglenesen a városvezetői tisztséget is betölti. Vezető nélkül maradt Szászrégen miután az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) indítványa alapján a törvényszék elrendelte Szászrégen polgármestere, Maria Precup ellen a bírósági felügyeletet és eltiltotta a tisztsége gyakorlásától. Alpolgármestere már augusztustól nem volt a városnak, így pénteken rendkívüli tanácsülést tartottak, hogy …
Read More »Őrizetbe vették Szászégen polgármesterét
Az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) kedden 24 órára őrizetbe vette Szászrégen szociálliberális polgármesterét, Maria Precupot. Csúszópénz elfogadásával és hivatali visszaéléssel gyanúsítják Szászrégen polgármesterét, Maria Precupot, akit szerda délelőttig előzetes letartoztatásba helyezték. A DNA szerint a városvezető egy el nem végzett munkálatot vett át és fizetett ki közpénzekből. A vádirat szerint a polgármester 2012-ben egy, a város javára munkálatokat végző cég …
Read More »