A Magyarságkutató Intézet archeogenetikusai azonosították a Hunyadi család DNS-profilját – mondta el a Kossuth Rádióban Makoldi Miklós, az intézet Régészeti Kutatóközpontjának vezetője. Hozzáfűzte: a törökdúlás alatt sok magyar király sírja és csontereklyéje ment tönkre, de szerencsére Mátyás természetes fia és unokája, Corvin János és Kristóf sírja szinte érintetlen állapotban maradt fent a lepoglavai pálos kolostor templomának szentélyében. Az intézet szakemberei …
Read More »Február 8-ától elkezdődik az iskolákban a fizikai jelenléttel zajló oktatás.
A döntést Klaus Iohannis államfő jelentette be kedden, azt követően, hogy Florin Citu miniszterelnökkel és az illetékes kormánytagokkal közösen elemezték a járványhelyzetet. Az elnök szerint a diákok többsége visszatérhet az iskolapadokba, de azokon a településeken, ahol magas a fertőzési ráta, ott csak a diákok egy része vehet részt személyesen az órákon. Az óvodások és az 1-4 osztályos diákok számára – …
Read More »Lakossági fogadóóra minden szerdán 11 és 13 óra között
Előzetes bejelentkezés alapján minden szerdán 11 és 13 óra között lakossági fogadóórát tartunk a Polgármesteri Hivatalban: Márk Endre – polgármester, Dragoș Pui – alpolgármester, Rădoi Mirela Minodora – jegyző Jelentkezni a Lakossági Információs Központnál, a 0265 511 112 telefonszámon vagy a office@primariareghin.ro e-mail címen lehet. Kizárólag a Polgármesteri Hivatal hatáskörébe tartozó kérdésekkel foglalkozunk. Részletek: https://cutt.ly/ijmmKAp
Read More »Összefogás a csíksomlyói tűzvész károsultjaiért
Mint ismeretes, január 7-én este több mint 20 lakóház égett le Csíksomlyón, és megközelítőleg 250 személy vesztette el otthonát. Ezen családok megsegítésére szervez adománygyűjtést a Proactiv Transilvania Egyesület Marosvásárhelyen és környékén. Kelemen Áron elnök lapunknak elmondta, adományként elfogadnak pénzt, tartós élelmiszert, egyszer használatos evőeszközöket, tányérokat, poharakat, szalvétákat, pelenkát, tisztasági betétet, tisztálkodási szereket (szappan, fogkefe, fogkrém), toalettpapírt, törlőkendőt. Az adományozási szándékot …
Read More »Nem volt fennakadás a megyei utakon
Az utóbbi napokban, a tél valódi beköszöntével nem volt fennakadás a megyei utakon. A Maros Megyei Tanács a megye hét övezetébe három céggel kötött szerződést hóeltakarításra. Mindhárom céggel négy évre szól a szerződés. Szászrégen és Gernyeszeg környékén a Sirara Salub Kft. végzi a hóeltakarítást, Segesvár környékén a Felix EM Kft., a többi övezetben (Marosszentkirály, Vámosgálfalva, Mezősályi és Nyárádszereda) a Maros …
Read More »Bekerült a fősodrásba a magyarellenesség
A magyarellenesség változatlan Romániában, ugyanúgy jelen van, mint az elmúlt években. Ennek megfelelően egyre szerteágazóbb a jogvédelmi szolgálat tevékenysége, és ami kimondottan aggasztó, hogy a korábbi évekkel ellentétben a magyarellenesség bekerült a fősodrásba – emelte ki évértékelőjében Benkő Erika, a jogvédelmi szolgálat vezetője. Az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) 19 feljelentést tett a jogvédelmi szolgálat, ezekből 16 ügy még kivizsgálás alatt …
Read More »Kerékpár szakosztály alakult az Avántul klubon belül.
A 2021-es év jól kezdődik a kerékpár szerelmeseinek. Győrfi István Úrnak köszönhetően az Avántul városi sportklubon belül megalakult a kerékpár szakosztály. A (0744) 533 602 telefonszámom várják az országúti , terep és szabadidős kerékpározás szimpatizánsait. Ha szeretsz bringázni nálunk a helyed. Szakosztályunk céljai: · Utánpótlás nevelés · Kiváló versenyeredmények elérése · Egészséges életmódra nevelés Györfi István szakosztályvezető
Read More »BÚÉK 2021! La Multi Ani! Glückliches neues Jahr! Baxtala Nouveu Bresh!
Sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk minden kedves olvasónknak. Szászrégen.ro csapata
Read More »Illegális kereskedelem pirotechnikai eszközökkel
Háromszáz kilogramm jogtalanul birtokolt pirotechnikai eszközt koboztak el az elmúlt napokban a Maros megyei rendőrök. December 29-én, kedden a szászrégeni rendőrség a fegyverek, robbanóanyagok és veszélyes anyagok ügyosztályával együttműködésben, a szászrégeni bíróság melletti ügyészség irányításával egy 25 és egy 52 éves petelei férfi lakásában tartott házkutatást pirotechnikai eszközökkel való illegális tevékenység gyanúja miatt. A házkutatás során 50 ezer darab 1-es …
Read More »Amikor otthon nincs étel, sem ölelés
Két évtized a mélyszegénységben élő gyerekek szolgálatában Karácsony előtt a legtöbb gyerek hosszú kívánságlistát ír az „angyalnak”, majd a szentestén önfeledten bontogatja egyik ajándékot a másik után. Viszont vannak körülöttünk olyan gyerekek, akik talán nem is várják az angyalt, akik karácsonykor is csak álmodoznak új játékról, szép meséskönyvről, tiszta ruháról, meleg lábbeliről, mivel a családjukban nemhogy ajándékra, hanem élelemre sem …
Read More »