Navigáció: Kezdőlap / Erdélyi hírek / Megjelent a 2019-es Székely Kalendárium

Megjelent a 2019-es Székely Kalendárium

ÜDVÖZÖLJÜK!
Kocsis Károly

Nemrég írta egyik olvasónk, hogy számára nincs felemelőbb érzés, mint a friss, nyomdafestékszagú kalendárium lapozgatása. Remélem, sokan vannak így, és még többen lesznek, ha lapozgatás közben bele is olvasnak. Mert sorrendben tizenhatodik kiadványunk legalább annyira színes, érdekes, hasznos tartalommal bír, mint az előzőek. Igaz, most nem sikerült negyvennyolc oldallal gyarapodnunk, mint a tavalyi kiadás, de tizenhattal azért igen, amit igyekeztünk máshol fel nem lelhető tudnivalóval megtölteni.

A tartalmi gazdagodáshoz munkatársaink számának növekedése is hozzájárult, szerencsére egyre többen kapnak kedvet Székelyföld kincsestárának közös feltárásához. Az új fegyvertársak közül hadd említsem meg egykori tanárom, Salamon Ferenc nevét, aki annak idején kedves szigorral egyengetett a kincskeresés útján, és most éppen az egykori székely nebulók és oskolamesterek fegyelmezéséről értekezik az xx. oldalon.

A kincskeresés útján

Nemrég írta egyik olvasónk, hogy számára nincs felemelőbb érzés, mint a friss, nyomdafestékszagú kalendárium lapozgatása. Remélem, sokan vannak így, és még többen lesznek, ha lapozgatás közben bele is olvasnak. Mert sorrendben tizenhatodik kiadványunk legalább annyira színes, érdekes, hasznos tartalommal bír, mint az előzőek. Igaz, most nem sikerült negyvennyolc oldallal gyarapodnunk, mint a tavalyi kiadás, de tizenhattal azért igen, amit igyekeztünk máshol fel nem lelhető tudnivalóval megtölteni.

A tartalmi gazdagodáshoz munkatársaink számának növekedése is hozzájárult, szerencsére egyre többen kapnak kedvet Székelyföld kincsestárának közös feltárásához. Az új fegyvertársak közül hadd említsem meg egykori tanárom, Salamon Ferenc nevét, aki annak idején kedves szigorral egyengetett a kincskeresés útján, és most éppen az egykori székely nebulók és oskolamesterek fegyelmezéséről értekezik az xx. oldalon. Emellett szíves figyelmükbe ajánlom a tizenkét székely természettudóst bemutató összeállítást, a Hargita név eredetéről, marosszéki csendőrökről, laposnyai vadászkastélyokról, Csíkszék palackozott borvizeiről, a Székely Hadosztály fegyveres ellenállásáról, Ceaușescu vadászatairól, a székely borvidékről, szüreti mulatságokról, kertünk színes zöldségeiről szóló írásokat, Hollanda Dénes nyugalmazott professzor képes életútját, a Lukács Zoltán kertészmérnökkel, dr. Rimóczi Imre mikológussal és Babos-Máthé Réka divattervezővel folytatott beszélgetéseket. Dorozsmai Endre közreműködésével, öt évvel az első kísérletünk után újfent megpróbáljuk rangsorolni a legjobb székelyföldi éttermeket, ezeket érdemes is egytől egyig kipróbálni.

Ismételten köszönet jár az Exposia Alkotócsoport tagjainak és másoknak a rendelkezésünkre bocsátott értékes képanyagért, no meg mindazon, Székelyföld szépsége iránt fokozottan érzékeny olvasóinknak, akik beneveztek az idén első ízben meghirdetett fotópályázatunkra – ennek részleteiről a 13. oldalon olvashatnak. A már ismertek mellett új gasztrobloggerek is jelentkeznek egyedi ételreceptjeikkel, gombászáshoz, gyógynövénygyűjtéshez is találnak tanácsot bőséggel, góbéságból sincs hiány – így összességében talán sikerül tovább fokozni azt az élményt, amit Székelyföld (újra)felfedezése jelenthet az ide látogatóknak és az itt élőknek egyaránt. Ennek a felfedezőútnak ugyanis a Székely Kalendárium az első mérföldköve!

Kocsis Károly

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Egy hozzászólás

  1. Végre a tegnap én is a kezembe tarthattam. Nagy érdeklődéssel lapoztam fel, úgy érzem, hogy megvan az olvasnivaló a téli estékre

Szólj hozzá

E-mail címed nem közöljük nyilvánosan.A kötelező mezőket * jelöli *

*

Az oldal tetejére