Sok százan, ezren vallják magukat autonomistának, olyan lelkesedéssel beszélnek róla, hogy az ember csak ámul. Pár éve még alig volt valami mozgolódás az interneten autonomista vonalon, az első ilyen facebook oldal az Autonomy for Transylvania volt, azóta gomba módra szaporodnak az oldalak. Folyik a szócséplés, szájkarate és nem történik semmi érdemleges. Az erdély autonómiájáért indított, román és magyar nyelven megírt …
Read More »Autonóm Erdélyt értünk is
Mindenekfelett erdélyi vagyok! – ez a jelmondata az Erdélyi Moz- galom néven bejegyzés előtt álló új pártnak, amely a régió auto- nómiájának kiharcolását tűzte ki legfontosabb célként. És ami a legjelentősebb: románok kezdeményezték, egyre töb- ben vannak, véleményformálók, újságírók csatlakoznak a mozga- lomhoz, és az igazi, ama régi erdélyiséget hirdetik. Három nyel- ven – románul, magyarul, németül – fogalmazzák meg, …
Read More »Erdélyi magyar fiatalok jövőképe – Nőtt a gyermekvállalási kedv
Az Erdélyi magyar fiatalok 2013 – című kutatást ismertette Sepsiszentgyörgyön Barna Gergő kolozsvári szociológus. Az idei vizsgálat eredményeit egy 2001-ben, illetve 2008-ban készült felmérés eredményéhez is hasonlították, egyik legfontosabb kö-vetkeztetésük, hogy a felsőfokú képesítéssel rendelkezők köré-ben növekszik a gyermekvállalási kedv, ezt viszont ellensúlyozza a migrációs szándék erősödése. Képzés tekintetében megváltozott a fiatalok stratégiája: felismer-ték, hogy a hosszabb tanulási folyamat nem …
Read More »Az EMNP szerint az RMDSZ nem bújócskázhat tovább
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) továbbra is azt szorgalmazza, hogy az erdélyi magyar pártok koalíciója állítson jelöltlistát a 2014 májusában tartandó európai parlamenti választásokon. Toró T. Tibor EMNP-elnök hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján úgy vélte, mindennél fontosabb, hogy az erdélyi magyarság 2014-ben is megszerezze azt a három brüsszeli mandátumot, amellyel jelenleg rendelkezik, ez pedig csakis a magyar pártok összefogásával érhető el. Az …
Read More »MIÉRT NEM ÜNNEPELÜNK DECEMBER 1-ÉN?
December 1 a legnagyobb román állami ünnep. A történelemmel valamennyire is tisztában levő magyaroknak azonban gyásznap, Erdély elcsatolásának napja, mely számunkra legfeljebb a gyulafehérvári ígéretek be nem tartását, a román szószegéseket idézi, hogy finoman fogalmazzunk, mert ha az akkori ígéreteknek 93 év alatt érvényt lehetett volna szerezni, akkor a romániai magyarság ma minden szintű autonómiával rendelkezne. De lássuk csak, hogy is fogalmazott …
Read More »A vég kezdete!
Az RMDSZ identitáskereséséről cikkeznek az erdélyi lapok A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) identitás- kereséséről cikkeznek az erdélyi magyar lapok azt követően, hogy szombaton az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) kizárta a magyar pártok koalíciójának lehetőségét a 2014-es európai parlamenti választásokon. A Krónika erdélyi magyar napilap hétfői számának vezércikkében a szerző úgy értékelte, a romániai magyar közösség egyre …
Read More »” Veled Uram, de nélküled „
Kelemen Hunor: RMDSZ-színekben kell indulni az EP-választásokon Kelemen Hunor szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) önállóan kell indulnia az európai parlamenti választásokon, és nem szabad engednie más magyar szerve- zetek zsarolásának. Az RMDSZ elnöke Marosvásárhelyen, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén elemezte a 2013-as év politikai eseményeit, és beszélt a jövő év kihívásairól. „Nem engedünk a zsarolásnak, és nem …
Read More »Megalázzák az erdélyi magyarságot
A Jobbik szerint „Tőkés László megalázása a teljes erdélyi magyar közösségnek szól” – közölte Szávay István országgyűlési képviselő csütörtöki közleményében, miután pártja felháborodva értesült arról, hogy a Románia Csillaga Érdemrend becsületbírósága Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonását javasolta. Mint a nemzeti párt politikusa fogalmaz, Tőkés László elévülhetetlen érdemeket szerzett a román kommunista diktatúra megdöntésében és a magyargyűlölő diktátor bukásában, ezért …
Read More »Autonómia-konferencia Sepsiszentgyörgyön: párbeszéd a románsággal
Autonómia és regionalizmus – az évtized kihívása címmel szervez konferenciát Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Bálványos Intézet. Ezzel a rendezvénnyel kezdenék lebontani a román társadalom előítéleteit az autonómia kapcsán. A konferenciára szombaton 9 és 17 óra között a sepsiszentgyörgyi Park vendéglőben kerül sor. A meghívott értelmiségiek és politikusok anyanyelvükön, azaz magyar és román nyelven tartanak előadásokat a …
Read More »Székelyek nagy menetelése: Dr. Eva Maria Barki petíciója Románia vezetőihez
A székely nép fennkölt menetelése nyomán Dr. Eva Maria Barki Bécsben élő nemzetközi jogász fontos petíciót juttatott el Románia vezetőihez, Traian Basescu államelnökhöz, Victor Ponta miniszterelnökhöz, valamint a román parlament két házához. PETÍCIÓ Őexcellenciája Traian Basescu, Románia elnökének Őexcellenciája Victor Ponta, Románia miniszterelnökének Románia parlamentjének: Képviselő házának és Szenátusának a bécsi Román Nagykövetség útján Már 2013. március 10-én is világszerte …
Read More »