Navigáció: Kezdőlap / 2005 / január

január 2005 archívum

Ismét az evangélikusoké volt iskolájuk

A múlt év december 12-én hozott három kormányrendelettel visszaszolgáltatták a szászrégeni evangélikus egyházközségnek volt oktatási intézményeit. Így az Augustin Maior középiskolának, az Iskola utca 3. és a Calarasilor utca 5. szám alatti két épületét, valamint a Republicii 16 szám alatt szereplô óvodát visszaadták volt tulajdonosának. A volt és jelenlegi tulajdonosok megegyeztek: az épületek rendeltetését nem változtatják meg. Mivel a korábbi ... Olvasd tovább »

Olasz testvérvárosi kapcsolatok

A múlt hónapban az olaszországi Salle város tanácsa szándéklevelet küldött a Szászrégeni Polgármesteri Hivatalba, amelyben jelezték, testvérvárosi kapcsolatot szeretnének létesíteni a két település között. A Pescara tartományban levô város elöljárói elsôsorban Szászrégen hangszergyártó ipara felôl érdeklôdnek, de a turisztikai potenciált is vonzónak találták. A társulási szándékot legutóbbi ülésén elfogadta a helyi tanács is, így a következôkben a polgármesteri hivatalok küldötteinek ... Olvasd tovább »

Infrastrukturális beruházási tervek – Több millió euróra van szükség

A helyi tanács legutóbbi ülésén elfogadta a 2005-ös költségvetést. Ennek kapcsán Erôss Csabával, az RMDSZ-frakció vezetôjével arról beszélgettünk, a tervek közül az idén mit tartanak fontosnak megvalósítani. – Szászrégenrôl tudni kell, hogy az utóbbi években az elôzô önkormányzatok nagyon keveset tudtak költeni az infrastruktúrára. Vannak olyan utcák, ahol egyáltalán nincs útburkolat, szennyvízcsatorna, a vezetékek is nagyon régiek, lejárt már a ... Olvasd tovább »

Ma Régenben a Hahota

A marosvásárhelyi Hahota színtársulat ma este 7 órától a szászrégeni mûvelôdési házban Baj van, kérem címû 2005-ös nagysikerû zenés szilveszteri kabaréelôadását mutatja be. Fellépnek Puskás Gyôzô, Csergôffy László, Székely M. Éva, Szabó Mária, Cseke Péter, Kelemen Barna és Cseke Erzsébet. Táncolnak: Szász Renáta és Nagy Hunor. Billentyûs hangszeren játszik és énekel: Hajdu Jenô. Mûsoron: Nóti Károly, Lôrincz Miklós és Vadnay ... Olvasd tovább »

Fizikoterápiás központot terveznek

A reumatológia régóta hiányzott a régeni kórházból. Létesítésének ötlete a tavaly tavasszal született, fél évet kellett várniuk az egészségügyi minisztériumi beleegyezésre. A kezdeti nehézségek után Binder Zsolt elégedett a helyzettel. A kórház vezetôsége hamar létrehozta a kabinetet. Csak bôvíteni, csiszolni, barátságosabbá és otthonosabbá kell tenni. Binder Zsolt az orvos-páciens viszonyt kívánja közvetlenebbé tenni azzal, hogy nyakkendôben és zakóban fogadja betegeit. ... Olvasd tovább »

A Petôfi-szobor várakozási listán marad

A szászrégeni magyarok több éve próbálkoznak azzal, hogy köztéri szobrot állítsanak Petôfi Sándornak. Még az elôzô önkormányzat idején az RMDSZ kérte a tanácsot, engedélyezze a költô emlékmûvének megépítését, de nem sikerült megegyezni a politikai partnerekkel. Nagy András polgármesterjelöltként a választási programjában is megígérte, hogy polgármesterként teljesíti a magyarság ezen óhaját. Így 2005 elsô tanácsülésének napirendjére tûzték a szoborállítás ügyét. A ... Olvasd tovább »

Az oldal tetejére