Navigáció: Kezdőlap / 2013 / december (page 2)

december 2013 archívum

Adventi kórustalálkozó Szászrégenben

Az utóbbi évek hagyományához híven ebben az esztendôben is sor kerül Szászrégenben a magyar történelmi egyházak adventi kórustalálkozójára. Idén a rendezvény házigazdája a római katolikus egyház. December 15- én, vasárnap délután 5 órától a plébániatemplomban a következô kórusok lépnek fel: a szászrégeni I-es számú református egyházközség Szivárvány és Piccolino kórusa, a helyi római katolikus egyházközség Cum Jubilo kórusa, a Radnótfájai ... Olvasd tovább »

Szászrégenben is megalakult a kerületi Nőszervezet

„Gyereksarokkal vártuk a Szászrégen kerületi RMDSZ Nőszervezet alakuló gyűlésére a hölgyeket. A gyerekek játszottak önkénteseink felügyelete alatt, mi beszélgettünk, barátkoztunk, dolgoztunk, meghallgattuk egymást és terveztünk. Jó volt hallani azt, hogy a jelenlévők ki akarnak mozdulni kicsit otthonról, együtt lenni más hölgyekkel és beszélgetni, tanulni egymástól” – mondta Csép Éva Andrea, a Maros megyei Nőszervezet elnöke. Az alakuló gyűlés alkalmával a ... Olvasd tovább »

Te mit tennél az autonómiáért?

Sok százan, ezren vallják magukat autonomistának, olyan lelkesedéssel beszélnek róla, hogy az ember csak ámul. Pár éve még alig volt valami mozgolódás az interneten autonomista vonalon, az első ilyen facebook oldal az  Autonomy for Transylvania volt, azóta gomba módra szaporodnak az oldalak. Folyik a szócséplés, szájkarate és nem történik semmi érdemleges. Az erdély autonómiájáért indított, román és magyar nyelven megírt ... Olvasd tovább »

Huszadik században öntött dák karkötők

Adrian Iorgulescu, volt Kulturális miniszter néhány éve, több mint hat millió eurót fizetett állami pénzből hamisított dák karkötőkért – írja cikkében a ZIUAnews. Adrian Iorgulescu, volt Kulturális miniszter néhány éve, több mint hat millió eurót fizetett állami pénzből hamisított dák karkötőkért – írja cikkében a ZIUAnews. A hamisításra a legrégebbi európai labor a Brussels Art Laboratory vizsgálata derített fényt. A ... Olvasd tovább »

Autonóm Erdélyt értünk is

Mindenekfelett erdélyi vagyok! – ez a jelmondata az Erdélyi Moz- galom néven bejegyzés előtt álló új pártnak, amely a régió auto- nómiájának kiharcolását tűzte ki legfontosabb célként. És ami a legjelentősebb: románok kezdeményezték, egyre töb- ben vannak, véleményformálók, újságírók csatlakoznak a mozga- lomhoz, és az igazi, ama régi erdélyiséget hirdetik. Három nyel- ven – románul, ma­gyarul, németül – fogalmazzák meg, ... Olvasd tovább »

Városi hírek röviden

Súlyos közúti baleset December 9-én, hétfôn Felfaluban egy 41 éves váraljai gépkocsivezetô haszonjármûvével a nagy sebesség miatt elvesztette uralmát a kormánykerék felett, átcsúszott az ellentétes sávra, ahol frontálisan ütközött a szembe jövô személygépkocsival, amelynek 40 éves marosvásárhelyi vezetôje súlyos sérüléseket szenvedett. Az elôvigyázatlan sofôr ellen súlyos testi sértés okozása miatt indult bûnvádi eljárás. Pirotechnikai eszközöket és fenyôfákat koboztak el Az ... Olvasd tovább »

KEMÉNY JÁNOS – Műkedvelő Színjátszók VI. Szászrégeni Találkozója

A Szászrégeni Humana Regun Egyesület és az Eugen Nicoara Művelődési Ház VI. alkalommal szervezi meg a Kemény János – Műkedvelő Színjátszók Szászrégeni Találkozóját. A rendezvényre 2013. december 14-én, szombaton kerül sor a művelődési ház nagytermében. Az érdeklődők 9 előadást tekinthetnek meg a következő program szerint: 14.30 ROSSZCSONTOK DIÁKSZÍNJÁTSZÓ CSOPORT-SZÁSZRÉGEN Rómeó és Júlia – a halhatatlan szerelem halála – paródia 15.00 ... Olvasd tovább »

Honosítási iroda nyílt Szászrégenben

Honosítási iroda, valamint EMNP-székhely nyílt Szászrégenben, a Petru Maior utca 32. szám alatt december 7-én, szombaton. Az eseményen részt vett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Tőkés László európai parlamenti képviselő is. A honosítás a Maros-menti városban is akkor kezdődött, amikor máshol, az iroda azonban eddig a DIO-házban működött. December 7-én viszont felavatták az új helyiséget, amely egyben az Erdélyi ... Olvasd tovább »

Karacsun – a Téli Napforduló ünnepe

A téli napforduló ünnepe a keleti pusztai népeknél, így őseinknél is, a legkiemelkedőbb örömnap lehetett. A kínai krónikák, már a hunok esetében is feljegyezték a sötétség fordulójának megünneplését. A turáni népek hitvilágában ez a nap a megújulást az újjászületést is jelképezte. A sötétség átfordulását a világosságba: kara csun (azaz karácsony) ünnepe. A sztyeppei lovasnomád népek hitvilágában, így a magyarokéban is ... Olvasd tovább »

Törvénytelenül forgalmaznak ( lopnak ) fenyôfát

A dédai rendôrök a Görgény völgyében ellenôrzik a karácsonyfának való fenyôfák kivágását, forgalmazását. Így állították meg azt a 44 éves maroshévízi lakost, akinek a teherkocsijában 518 fenyôfa volt – az áru származását nem tudta igazolni, ezért 2000 lejre bírságolták meg és elkobozták a 12.950 lejt érô fákat. Olvasd tovább »

Az oldal tetejére