Navigáció: Kezdőlap / 2014 / november (page 2)

november 2014 archívum

Leváltani a népet

Mint egy duzzogó kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre, és megbüntették a szülei, úgy viszonyult Kelemen Hunor a vasárnapi választás eredményeihez. Hétfő délig hallgatott, aztán megmondta: semmi jóra ne számítsunk Johannistól. Ahhoz képest, hogy nem győzik hangsúlyozni, az RMDSZ a polgárokra bízta a döntést, elég feltűnő az a rosszallás, ahogy a magyar szavazók nagyon határozott kiállásához viszonyulnak. Egy percig ... Olvasd tovább »

Hét Ponta-barát község

Immár minden településen megvannak a vasárnapi elnökválasztás végleges eredményei. Eszerint a jobboldal jelöltje, Klaus Johannis nemcsak megyeszinten és a tizenegy városban, hanem a 102 önkormányzat közül 95-ben győzött.  városban, hanem a 102 önkormányzat közül 95-ben győzött. Victor Ponta szerzett több szavazatot az RMDSZ-es polgármester által irányított Kerelőszentpálon is A megyei választási iroda eredményei alapján Klaus Johannis Maros megyében 68,63%-ot szerzett, ... Olvasd tovább »

Imádság háború után – Szászrégenben

November 20-án, csütörtökön Szászrégenben vendégszerepel a Maros Mûvészegyüttes. Imádság háború után – emlékezés a Nagy Háborúra versben, dalban, táncban címû elôadásukra 13 órai kezdettel kerül sor a Mûvelôdési ház nagytermében. A belépô ára 5 lej. Jegyek elôadás elôtt a helyszínen kaphatók. Szer Pálosy Piroska  -Népújság  – Olvasd tovább »

Klaus Johannist segítették győzelemre az erdélyi választók

Elsöprő győzelmet aratott a magyar többségű megyékben Klaus Johannis, a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje az elnökválasztás második, vasárnapi fordulójában. A Központi Választási Iroda (BEC) által közzétett adatok azt mutatják, a három székely megyében jóval nagyobb volt a részvételi arány, mint a november 2-án megtartott első fordulóban, amikor Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnökének indulásával ... Olvasd tovább »

Szászrégeniek, menjetek szavazni!

Nem, nem fogom leírni, hogy kire, hisz ennek a bejegyzésnek nem az a célja, s mindenki arra teszi a pecsétet, akire akarja, viszont szavazni úgy gondolom mindannyiunknak kutya kötelessége. Betöltötted a 18 életévet? Van érvényes személyi igazolványod? Román állampolgár (is) vagy? Akkor ne hezitálj! Vasárnap tiszteld meg saját magad annyival, hogy elmész szavazni! Az egész kb. 10 percedbe kerül (külföldön ... Olvasd tovább »

Mondjuk ki Kelemen Hunor helyett!

Mottó: „Akinek van füle a hallásra, hallja!” (Jézus Krisztus) Mivel Kelemen Hunornak nem volt elég bátorsága a magyar és román közvélemény előtt kimondani a nyilvánvalót, tegyük meg mi helyette: az RMDSZ Victor Pontát támogatja a romániai elnökválasztás második fordulójában. Kelemen Hunor dörzsölt politikus, aki nyitott szemmel járt, amíg Markó Béla táskáját hordozta Kolozsvár és Bukarest között oda-vissza, évek hosszú során ... Olvasd tovább »

Iható a víz Szászrégenben és környékén

Az Aquaserv vízszolgáltató vállalat által végzett ellenôrzések és a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság jelentése értelmében jelenleg nem csak háztartási célra használható a víz Szászrégenben és a környékbeli községekben, Petelében, Gernyeszegen, Beresztelkén, Tekeújfaluban, Mezôszabadon, Bátoson, Marosfelfaluban, Idecsen, Görgényszentimrén, Görgényoroszfaluban és Faragón – tájékoztatott közleményben az Aquaserv szászrégeni kirendeltsége. Olvasd tovább »

“A másik Románia”

A diákjaimnak néha elmondom: annak ellenére, hogy csaknem 100 éve létezik egy Románia nevű állam, még nem vagyunk ország – írja Stelian Tănase, a román köztelevízió elnöke.  Az a helyzet, hogy az 1918-as egyesülés túl rövid ideje történt és a túlságosan eltérő történelmű, túlságosan nagy kulturális és civilizációs különbségű tartományoknak még nem volt idejük összeforrni. A románok egyelőre nem alkotnak közösséget. Arról nem ... Olvasd tovább »

Nem jutott dűlőre az RMDSZ-szel a néppárt elnöke

Joseph Daul hiába kért támogatást Iohannisnak, az RMDSZ hajthatatlan marad. Az Európai Néppárt (EPP) elnöke kedden Bukarestbe látogatott, hogy támogatásáról biztosítsa Klaus Iohannist, a Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltjét. Joseph Daul találkozott az EPP-hez tartozó pártok vezetőivel. Sajtótájékoztatón elmondta: azért kampányol Iohannis mellett, mivel meggyőződése, hogy nem Victor Ponta, hanem Iohannis igazodik majd a néppárt értékeihez, és tiszteletben tartja a a ... Olvasd tovább »

Újabb szekusok az erdélyi magyar politikusok között

Szekus erdélyi magyar politikusok – újabb egykori besúgókra bukkantak az átvilágítások során! – Soha annyi erdélyi magyar politikus nem akadt fenn a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) hálóján, mint az elmúlt időszakban – írja a Krónika. Az átvilágító bizottság által nyilvánosságra hozott, az igazságszolgáltatás elé terjesztett határozatok tanúsága szerint az RMDSZ és az MPP számos önkormányzati tisztviselője, egykori parlamenti ... Olvasd tovább »

Az oldal tetejére