szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Több évtizedes tervezés után átalakul a központi park.

Több évtizede tervezik a szászrégeni központi park átalakítását. Az ötlet Nagy András polgármestersége ideje alatt került nyilvánosságra, de nem történt meg a kivitelezés. Márk Endre polgármester is felkarolta a tervet. Elmondta, hogy egy szaktanácsadó cég készíti a megvalósíthatósági tanulmányt, amely nemcsak a központi parkot foglalja magában, hanem a katolikus templomig terjedő főtéri útszakaszt is. Amennyiben több pályázatot sikerül elnyerni, az …

Read More »

Református bölcsődét avattak Szászrégenben

Romjaiból újjászületett szórványbástya Szerdán délben Szászrégenben felavatták a református egyházközség visszakapott, az Erdélyi Református Egyházkerület által a magyar kormány támogatásával felújított óvodáját és bölcsődéjét. Az eseményen mások mellett részt vett Kató Béla püspök, dr. Grezsa István, a magyar kormánynak a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosa, Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának főkonzulja, Péter Ferenc, a megyei tanács elnöke, Csép …

Read More »

Úzvölgyi temető: a székelyföldiek javára döntött a Bákó Megyei Törvényszék

A Bákó Megyei Törvényszék szerdai ítéletében hatályon kívül helyezte a Bákó megyei Dărmănești városi tanácsának az úzvölgyi katonatemetőt közvagyonná nyilvánító 2019. márciusi határozatát. Az ítélet kivonatát a bíróságok portálján tették közzé. Az elsőfokú ítélet nem jogerős, a hivatalos közlés utáni 15 napban fellebbezést lehet benyújtani ellene. A törvényszék a Csíkszentmárton község és a Bákó megyei prefektus által indított összevont perben …

Read More »

Hét erdélyi magyar település kap kormányzati finanszírozást a fejlesztési minisztériumtól

115 millió lejt ítélt oda a regionális operatív program keretében a fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős minisztérium hét erdélyi magyar település fejlesztésére – jelentette be Cseke Attila. Felújítják és korszerűsítik a maroshévízi kórházat, a befektetésre közel 11 millió lejt ítélt oda a minisztérium. Szintén Hargita megyében, Gyergyószentmiklóson 20 millió lejes támogatásból finanszírozhat az önkormányzat településfejlesztési befektetéseket. Szászrégenben egy iskolát és …

Read More »

Kastélyturizmus a Felső-Maros mentén

Felső-Maros menti kastélytúrával gazdagítaná a térség turisztikai kínálatát ifj. Szentgyörgyi Anna, a vajdaszentiványi Zichy-kastélyt bérlő család fiatalabbik tagja. A 18. századi műemlék épület ad otthont május 27-én, pénteken annak a zártkörű találkozónak, amelyen a kastélyturizmus fellendítése lesz a téma. A fiatal vállalkozó édesanyja, Szentgyörgyi Ana marosvásárhelyi üzletasszony 2012-ben vette bérbe 49 évre az udvarházként is emlegetett kastélyt, amelyben korábban a …

Read More »

KÁRPÁT-MEDENCEI ŐSNÉPÜNK – 1. rész: A BALATONUDVARI HÁZ (Szemelvények Dr. Nagy Sándor könyvéből)

Annak a népnek megszólaltatása, mely ősidőben már a Kárpát-medencét lakta, nem könnyű feladat, mert erre megbízható, hiteles írásbeli bizonyíték nincs, nem is lehet. Az őstelepes nép nyelvére vonatkozó írásos szöveg nem maradhatott fenn. De ha ilyen szöveg nem is maradt ránk, egy sereg víznek, hegynek, erdőnek, telephelynek a neve máig fennmaradt. … Egyik ilyen legismertebb földrajzi név a Duna folyó …

Read More »

Zengjen hálaének – fotókiállítás Sáromberkén

Pünkösd másodnapján, május 24-én, hétfőn, a 11 órai istentisztelet után, déli 12 órakor a sáromberki református gyülekezeti házban Zengjen hálaének címmel Budai István szászrégeni pünkösdi hagyományokat megörökítő fotóiból nyílik kiállítás. A megnyitót verses-zenés műsor színesíti. Nagy Székely Ildikó Népújság

Read More »

A tavalyi zászlókért nem kell büntetést fizetni

Alapfokon érvénytelenítette a bíróság a Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármesterre tavaly március 15-ei ünnepi városdíszítés miatt kirótt 5000 lejes bírságot – jelentette ki a városvezető Facebook-oldalán. A prefektusi hivatal által kiállított tavalyi jegyzőkönyvet a bíróság mostani (május 13-ai) döntése megsemmisítette. Ez még nem jogerős ítélet, a közléstől számított 30 napon belül megfellebbezhető a döntés. “Reménykedem benne, hogy jogerős döntés is fog …

Read More »

Útjavítás a Mezőségen

Maros megyében a 16-os számú országút közel 20 kilométeres szakaszán végeznek javításokat, ezért a járművezetőket a jelzőtáblák és a forgalmat irányítók jelzéseinek a betartására figyelmeztetik. Egyelőre Mezőkirályfalva és Faragó között teszik járhatóbbá az útszakaszt. A Brassói Regionális Útügyi Igazgatóság szerint a két település között 10 kilométeren új aszfaltburkolattal látják el az országutat Mezőkirályfalva és Beresztelke között. A további szakaszokon is …

Read More »

Újabb fejlesztéseket terveznek.750 km-rel bővül az ivóvíz- és csatornarendszer

Nemrég közzétette a marosvásárhelyi regionális vízszolgáltató, az Aquaserv Rt., hogy benyújtották az Európai Projektek és Beruházások Minisztériumához azt a megvalósíthatósági tanulmányt, amelynek alapján – uniós támogatással – újabb ivóvíz- és csatornarendszer fejlesztési beruházást valósítanak meg. A beruházás értéke kb. 170 millió euró, aminek köszönhetően 140 településen kiépül a hálózat, több fővezetéket is lefektethetnek a rendszert működtető felszerelésekkel, berendezésekkel együtt, ami …

Read More »