Elkezdődtek a vizsgafelkészítők Kedden kezdetét vette a nyolcadikos és tizenkettedikes diákok vizsgafelkészítője: a képességvizsgára, illetve érettségire jelentkező végzősök június 2. és 12 között tanáraikkal készülhetnek a hónap második felében sorra kerülő megmérettetésre. Maros megyében több mint 5100 nyolcadikos áll képességvizsgára június 15-18. között. A 123 általános iskola és általános iskolai tagozattal is rendelkező középiskola diákjainak vizsgateljesítményét Marosvásárhelyen fogják felmérni négy …
Read More »Felvételi útmutató
Megjelent a nyolcadik osztályok végzőseinek készült felvételi útmutató füzet, amelyet a megyei tanfelügyelőség a napokban valamennyi iskolába eljuttat, hogy a diákok és szüleik is tanulmányozhassák. A tájékoztató füzet a folyton változó rendelkezések miatt az utolsó percben jut el az érintettekhez, amikor már az úgynevezett „vokacionális” osztályokba jelentkezőknek fel kell iratkozni a különböző alkalmassági vizsgákra, mint az idegennyelv-ismeret, bibliaismeret, zenei, képzőművészeti, …
Read More »Tervek és megvalósítások Marosvécsen
Árvíztől az aszfaltútig Elég rég nem jártunk Marosvécsen, ezt a hiányt múlt héten pótoltuk. Ördög Ferenc polgármestert a látogatásunk óta eltelt idő megvalósításairól, valamint a községben tapasztalható gondokról és hiányosságokról kérdeztük. Válaszaiból, valamint az általunk megtett „községtúrából” egy fejlődő település képe bontakozik ki, amelyben szép házak, tiszta udvarok, takaros porták állnak, az idilli táj és a híres kastély előterében jó …
Read More »Szászrégeni kosárlabda csapat a döntő tornán.
Négy csapat a megyéből a döntő tornákon Közzétette a Román Kosárlabda-szövetség azoknak a csapatoknak a listáját, amelyek részt vehetnek az augusztusra tervezett döntő tornákon az ifjúsági bajnokságokban. Ezek között három marosvásárhelyi és egy szászrégeni csapat is található. A legutóbbi döntés értelmében a bajnokságok márciusi felfüggesztésekor a rangsorban legjobban álló nyolc csapat részvételével korosztályonként megrendeznék a döntő tornákat, ellentétben a felnőttbajnokságokkal, …
Read More »10. jubileumi Székely Vágta 2021-ben
A Nemzeti Vágta szervezőcsapatával való egyeztetés nyomán, a járványügyi helyzet miatt a Székely Vágta szervezői úgy döntöttek, hogy idén nem tartják meg a lovas rendezvényt, a tizedik, jubileumi Székely Vágta 2021-ben lesz. A rendezvény kapcsán felmerült egy szeptemberi időpont, de a közelgő, várhatóan ősszel tartandó önkormányzati választások miatt a szervezők nem szeretnék kampányidőszakban megtartani az eseményt. Ennek ellenére a 2020. …
Read More »Digitális eszközök hátrányos helyzetű diákoknak
A St. Georgius Manager Club, a Marosszéki Közösségi Alapítvány és a PC House digitális oktatáshoz szükséges eszközöket adományozó akciója elindult. A jövő hét folyamán a PC House jóvoltából 50 teljesen felszerelt számítógépet szállítanak a Marosszéki Közösségi Alapítvány közreműködésével négy Maros megyei, rászoruló gyermekeket támogató szervezetnek. Az adományozás célja segíteni a digitális oktatáshoz való hozzáférésben azokat a gyermekeket, akiknek nem áll …
Read More »Június 16-ig felfüggesztve maradnak a járatok
A WizzAir légitársaság bejelentette, hogy a romániai hatóságok járványügyi rendelkezései miatt meghosszabbítja a határidőt, ameddig több, Romániából induló járata felfüggesztve marad. Ennek értelmében az ausztriai, belgiumi, svájci, franciaországi, németországi, olaszországi, spanyolországi, hollandiai és az Egyesült Királyságba közlekedő járatok június 16-ig nem üzemelnek. Menyhárt Borbála Népújság
Read More »Elkészült a Szászrégen – Marosvásárhely közötti kerékpárút egy része
A Borbély László fejlesztési miniszter által vezetett szaktárca pályázati kiírására még 2010-ben elkészült annak a kerékpárútnak a terve, amely Gernyeszeget Körtvélyfájával köti össze. Mivel a nyomvonalon levő terület akkor még nem volt az önkormányzat tulajdonában, nem sikerült megnyerni a támogatást. Az ötletről azonban nem mondtak le, és miután a terület átkerült a polgármesteri hivatalhoz, újra elővették. Tavaly decemberben térkövet vásárolt …
Read More »Kezdődhet a Marosvásárhely – Nyárádtő autópálya-szakasz építése
A Szállításügyi, Infrastruktúra-fejlesztési és Távközlési Minisztérium május 18-án kibocsátotta az építkezési engedélyt az A 3-as észak-erdélyi autópálya Nyárádtő – Marosvásárhely közötti 9,2 kilométeres szakaszára. A szerződés aláírását követően júniusban nekiláthatnak a munkának, a tervek szerint 2021 decembere az átadási határidő. A szóban forgó szakasz két részből áll: egy 4,7 kilométeres 2-2 sávos összekötő útból, amely Marosvásárhelyen, a Metro áruház és …
Read More »Felújítják a szászrégeni Metalul stadiont
A Metalul sportpályát 1,4 millió lejes beruházással újítja fel az önkormányzat, partnerségben a Román Labdarúgó-szövetséggel. A felújítást a megrongálódott jegyárusító kabin eltávolításával kezdik, majd teljesen felújítják a pálya infrastruktúráját, 105×68 méteren szintetikus gyeppel látják el, új világítástechnikai berendezéseket szerelnek fel és teljesen új, kétezer férőhelyes lelátót építenek. A stadionnál 85 férőhelyes parkolót alakítanak ki. Mezey Sarolta Népújság
Read More »