A polgármesteri hivatal 2021-ben nyert uniós támogatást a 7-es számú központi fejlesztési ügynökségen keresztül. A Regionális Operatív Program keretében, még a 2014-2020-as pénzügyi időszakra, 74 millió lejt szántak Szászrégen beruházási munkálatainak finanszírozására. Tavaly írta alá a szerződést a hivatal a Florea Bogdan iskola felújítására, felszerelésére és az Abafájai utca főjavítására. A projekt értéke akkor 31,7 millió lej volt, ebből az …
Read More »Egy lépéssel közelebb a terelőút elkészítéséhez.
Miután júniusban jóváhagyták Szászrégen kerülőútjának megvalósíthatósági tanulmányát, Bukarestben július 20-án Márk Endre, a város polgármestere – majd itthon az érintett települések elöljárói – aláírták Sorin Grindeanu szállításügyi miniszterrel azt a partnerségi szerződést, melynek értelmében hozzáfoghatnak a közbeszerzési eljárás, majd a műszaki terv elkészítéséhez, így egy óriási lépéssel közelebb kerültek a megvalósításhoz. Tekintettel arra, hogy Romániában egy új út építése az …
Read More »Érthetetlen késlekedés
Továbbra is várni kell a piaci csarnok átadására. A Szászrégeni Polgármesteri Hivatal az Országos Beruházási Alap (CNI) bürokráciáját hibáztatja, amiért több mint egy éve húzódik a napipiac csarnokának átadása. A munkálatokat a CNI finanszírozta 11,8 millió lej értékben, a polgármesteri hivatal önrésze 2,8 millió lej volt, amiből a környéket közművesítették. A jelek szerint még várni kell a csarnok átadására. A …
Read More »Kábítószer hatása alatt vezetett egy szászrégeni nő.
Szászrégenben július 28-án este a közlekedési rendőrök megállítottak egy gépkocsit, melyet egy helyi 22 éves nő vezetett. A drogtesztje pozitív lett, a nő kábítószeres befolyásoltság alatt vezetett. A rendőrök bűnügyi eljárást indítottak ellene. Mezey Sarolta Népújság
Read More »Aláírták a megállapodást a szászrégeni kerülőút ügyében.
Július 20-án aláírták a megállapodást a szászrégeni kerülőút tervezési és kivitelezési munkálatainak az odaítélését célzó eljárások elindítására. A beruházás az Országos Útügyi Hatóság, valamint Szászrégen város és Marosfelfalu, Petele, Görgényoroszfalu községek önkormányzatainak a partnersége nyomán valósul meg. A megállapodás célja a jogi keret megteremtése, hogy elindíthassák a versenytárgyalást a tervezés és kivitelezés odaítélésére, illetve a nyomvonalon szükséges kisajátításokhoz a pénz …
Read More »Értesítés a szászrégeni források minőségéről.
A Szászrégen területén levő források 2022. május 9-én begyűjtött vízmintáinak a fizikai-kémiai, bakteriológiai elemzése során megállapítást nyert, hogy a Forrás utca 7., a Liliacului 10., Kertész utca 30. szám alatti és a Kertész utcában (szám nélkül) levő források bakteriológiai paraméterei nem felelnek meg a 2002. évi 458-as, az ivóvíz minőségére vonatkozó törvény előírásainak, vagyis ezeknek a forrásoknak a vize fogyasztásra …
Read More »Maguk választják ki a tízórai-szolgáltatót.
Három önkormányzat lép ki a megyei közbeszerzési rendszerből A Maros Megyei Tanács múlt csütörtöki ülésén jóváhagyta, hogy három közigazgatási egység, Szászrégen, Balavásár és Nyárádmagyarós kilépjen a megyei közbeszerzési rendszerből, amely az iskolások tízóraiját eddig beszerezte. A következő, 2022–2023-as tanévtől a helyi önkormányzatok szervezik meg a közbeszerzési procedúrát, és helyi termelők biztosítják a tejet, kiflit és almát az iskolás gyerekeknek. A …
Read More »Tanuszoda épül. A közszállítás korszerűsítése. Felújított utcák.
A közszállítás korszerűsítése Mikrobuszokra van szükség Az Európai Unió mobilitási pályázatának köszönhetően Szászrégen üzembe helyezhetett 10 új elektromos autóbuszt, amelyeket azóta hat útvonalon használnak. Egy új járat az Unirea negyedet köti össze a városközponttal. A régi járműveket kivonták a forgalomból. Szeretnék bővíteni a hálózatot, azonban a kisebb utcákban nem tudják használni a 10 méter hosszú járműveket, az unió pedig nem …
Read More »Tűz Abafáján
Vasárnap délben erős tűz ütött ki a Szászrégenhez tartozó Abafáján. A lángokban több építmény tetőzete gyulladt ki mintegy 200 négyzetméteren. A helyszínre a régeni tűzoltók mellett a dédai és egy megyeszékhelyi alakulatot is mozgósítottak. A tűzben senki nem sérült meg. Népújság. A fotó illusztráció
Read More »Felújítják a szászrégeni mozit, befejezik a piaccsarnokot
17 millió lejes költségvetéssel újítják fel a szászrégeni Patria mozit, amely a hatvanas években épült, és befejezik a régóta elkezdett piaccsarnokot. Ezzel a beruházással mindkét létesítményt használatba veheti a közösség. Az Országos Beruházási Társaság Cseke Attila fejlesztési miniszter jelenlétében írta alá a kivitelezési szerződést a nyertes céggel. A felújítás után a mozi épületében két vetítőterem, könyvtár és gyakorlóterem lesz, ahol …
Read More »
Szászrégen.ro hírek és információk a városból