2020 a takarékosság éve Február közepi soros ülésén a helyi tanács elfogadta Szászrégen költségvetését, aminek alapján egyes városfejlesztési tervek még az idén valóra válhatnak, másokra pedig még várni kell, de az önrészt megelőlegezték. Márk Endre alpolgármester részletezte lapunknak, hogy miből gazdálkodik az idén a város. – Induljunk ki az általános számadatokból. Milyen a bevétel-kiadás aránya? – Február 14-én fogadta el …
Read More »Kedves barátaim, ismerőseim, támogatóim! – Márk Endre
Kedves barátaim, ismerőseim, támogatóim! Ezúton hivatalosan is bejelentem, hogy a 2020-as helyhatósági választásokon polgármesterjelöltként fogok megméretkezni a szászrégeni polgármester választásokon. Egy jobb Szászrégenért. Célomhoz, közös célunkhoz ma a szászrégeni RMDSZ választmánya egyöntetű szavazatával is megerősítette, hogy Szászrégent igenis jobbá lehet tenni. Tudom, hogy közösen, együtt és egymást segítve tenni tudunk egy tiszta, fejlődő városért, ahol jó élni és ahova mindig …
Read More »Árvízvédelem vagy városszépítés?
Mederrendezés politikai visszhangokkal Szászrégenben Politikai felhangokat is érintő vitát váltott ki Szászrégben a Malom-árok árvízvédelmi munkálata. Egy korábbi, 2010-es terv alapján a vízügyi igazgatóság hozzáfogott a medertakarításhoz, amelynek során fákat, cserjéket vágtak ki. Három civil szervezet óvást nyújtott be a vízügyi igazgatósághoz, a Román Vizek Országos Igazgatóságához, valamint a Környezetvédelmi Minisztériumhoz, amelyben kérték, szüntessék be a munkálatokat, ugyanis a meder …
Read More »Ellenőrzések a Románia iskoláiért program keretében
MAROS MEGYEI TANÁCS A Románia iskoláiért program (tej és kifli program) lebonyolításáért felelős megyei bizottság nevében tájékoztatjuk az érdekelteket, hogy januárban a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság 30 tanintézetnél, 9 óvodában és 21 iskolában végzett ellenőrzést. A vizsgálat nyomán a szászrégeni Augustin Maior Gimnázium Mirona egységénél nem tárolták megfelelő körülmények között a tej- és péktermékeket, ezért a hatóság 1000 lejjel büntette …
Read More »ÚJ ÉVI EGÉSZSÉGFELMÉRÉS
KEDVEZMÉNNYEL! CSAK 50 RON! (25% ÁRCSÖKKENTÉS) Vérkép, vércukorszint, GOT, húgysav, koleszterin, triglicerid A kedvezmény JANUÁRBAN és FEBRUÁRBAN érvényes! DORA MEDICALS Szászrégen: 0733-553-971;
Read More »Februárra lesz látványterv
Terítéken a szászrégeni terelőút Január 10-én Lucian Bode szállításügyi miniszter, Florin Sorin Scarlat, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság vezetője Mara Togănel prefektus kíséretében meglátogatta az észak-erdélyi autópálya Maros megyei szakaszainak építőtelepeit, majd Nyárádtőn, az építőcég telephelyén sajtótájékoztatót tartott, ahol szóba került a szászrégeni terelőút is. Ennek kapcsán január 15-én a prefektus és az útügyi hatóság képviselői Szászrégenben Maria Precup …
Read More »Épül a nagypiaci csarnok Szászrégenben
Az Országos Beruházási Társaság (CNI) befektetéseként épül a szászrégeni központi piac csarnoka. A 6.830.000 lej összértékű építkezést több mint egy éve kezdték el, de lassan haladnak vele. Hol bürokratikus, hol finanszírozási okok miatt akadozott a munka. A jelenlegi állás szerint az átadási határidőt biztosan meghaladják. Ez kellemetlen a piac környékén lakóknak, ugyanis az utcára költözött a hétvégi piac, így tovább …
Read More »Körvonalazódik a mozifelújítás Szászrégenben
Több mint két évig tartó tervezés és újratervezés után elfogadták a Szászrégen főterén levő egykori Patria mozi felújítási tervét. A bukaresti Colectiv klubbeli tragédiát követő szigorított tűzvédelmi szabályoknak megfelelően kellett majdnem teljesen átdolgozni a tervet, amely szerint a korábbinál jóval kisebb, korszerű, 3D-technikával készült filmek vetítésére alkalmas terem lesz, mellette egy másik multifunkcionális helyiség, ahol képzőművészeti tárlatokat, kisebb rendezvényeket lehet …
Read More »Közelebb a mobilitási terv megvalósításához
A finanszírozási terv jóváhagyására vár az EU által támogatott mobilitási terv Szászrégenben. A városi közlekedésen javító programnak köszönhetően a város 10 hibrid autóbuszt vásárolhat, és teljesen felújítják az Axente Sever, a Herbus, a Mező és az Akácos utcákat. A pályázat értéke 32 millió lej. A közel két éve készülő tervet a pályázatkezelő gyulafehérvári fejlesztési központ szakértőinek a javaslatára több mint …
Read More »Befejezték a régeni bölcsőde épületének felújítását
Újra benépesülhet a szászrégeni református egyházközség egykori iskolájának épülete, ugyanis a magyar kormány támogatásának köszönhetően sikerült felújítani, bölcsődét és óvodát fognak működtetni benne. Az épületben református iskola volt az 1945-ös rendszerváltásig, amikor az intézményt az ingatlannal együtt államosították. Továbbra is oktatási intézményként működött az 1990-es évekig, akkor gyermekhiány miatt felszámolták. Az egyház visszaigényelte és visszakapta, azonban több mint 15 évig …
Read More »
Szászrégen.ro hírek és információk a városból