A világ döntő többsége nem áll az USA által dominált világrend mögött, és e cikk keretein belül szót ejtettem arról, hogy a nyugati világ, Európa tragédiája, hogy 1945 óta az Amerikai Egyesült Államok szellemileg is gyarmatosította, és amikor globalizmusról beszélünk, valójában amerikanizációról beszélünk, értve ez alatt azt, hogy átformálta az európai ember gondolkodásmódját. Úgy érzem, ez némileg még kiegészítésre szorul, amelyet most megteszek.
Mint azt írtam, az emberiség történelmében az amerikai az egyedüli, amely kizárólagosan materialista alapokról emelkedett ki és indult el hódító útjára a világban. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az általa létrehozott embertípusnak ne volnának meg a maga rítusai, sőt, valláspótlékai, hiszen az ilyen irányú törekvés az ember lelkéből kiirthatatlan. Csak éppen teljes mértékben felcserélődtek az irányok, a három alapérték, a jó, az igaz és a szép ellentétei emelkedtek ki, és lettek életvezetési „tanácsadók” az amerikai tömegkultúrában. Milyen valójában ez a modern ember? A neoliberális kapitalizmus, mint a tömegember életrendezési elve, mentes a kereszténységtől és minden egyéb tradicionális irányultságtól. Ez a kiindulópont. Gyakran hallani manapság azt a fogalmat, hogy kiégés (burnout szindróma divatos kifejezéssel élve), de ez valójában egy kiszáradás, mert elszakadt az éltető forrástól, Istentől, a ki nem apadó forrástól. A modern világ megoldása erre a pszichológia, de az ember legmélyebb rétege nem a pszichológiai réteg, így ez valós gyógyírt nem jelent. Ez a kor az azt megelőző korokhoz képest egy nagy változást hozott. Míg korábban, 100-200 évvel ezelőtt jóval nagyobb jelentősége volt a „kintnek” és a „bentnek”. Tehát annak, hogy van a külvilág, vannak mások, és vagyok én. Például van a munkaadó, meg a munkás, ilyen relációkban értendően is. És ami fontos, ami „kint” van, ez engem támadhat és elnyomhat. Elég csak a bolsevik diktatúrára gondolni, hogyan támadt az ember lelkiismereti szabadsága ellen. Ez ellen a „bent”, az egyén fel tud lázadni. Ma erre azonban már nincs szükség, az amerikanizált embertípus nem ezen a tengelyen helyezkedik el. Elmosódott a határvonal „kint” és „bent” között, ő mindentől „felszabadult”, magától Istentől is. Úgy vélik, eljött a „szabadság áldott ideje”. Mi sem áll távolabb a valóságtól. Teljesen másképp áll a dolog, a globalizációban, a fogyasztói társadalomban nincs már arra szükség, hogy valaki hajszolja az embert (persze ez is megmaradt, de még mélyebben fekszik a jelenség). A modern ember látja a közösségi médiában, a reklámokban és minden egyéb olyan csatornákon az elé kínált ideált, amit el kell érnie. Beleőrül, hogy nem lehet olyan tökéletes, mint azok. Ez egy belső kényszert szült, és egyszerűen magát hajtja. Több kell, jobb kell, mint a másiknak. Ezek kizárólagosan anyagi javak vagy hedonista vonalon mozgó élvezetek. S úgy érzik, ez a szabadság örömével jár, mert „megvalósítja önmagát”, valójában egy teljes lelki és szellemi szolgaságot takar. Természetesen maga a munka is közönséges pénzkereseti tevékenységgé silányul az ilyen társadalmakban, annak nincs közösségi dimenziója, nem nemesít, nem hivatás, kizárólag eszköz azért, hogy ezeket a délibábokat hajszolja. Ez itt, nálunk, Magyarországon még több lelki kárt okoz, mert itt még csak arról sincs szó, hogy akár részlegesen el lehetne érni ezeket a célokat, hiszen az anyagi viszonyok sokkal rosszabbak, mint Nyugat-Európában vagy az USA-ban. De azzal, hogy a valós és értékes célok megvalósítása helyett a modern ember olyan dolgokat hajszol, amelyekre valójában nincs szüksége, maga az ember válik maga kizsákmányolójává. Az ilyen embertípus másként nem létezhet, csak szélsőségesen egoistaként, és híján van a közösségi alapú idealizmusnak. Mindezt a szabadság illúziójával, teszem hozzá újra. Ilyen az az embereszmény, amelyet az amerikai kulturális expanzió hozott be Európába.
Lantos János
